2010. január 12., kedd

Reggeli meglepetés

Elösször is boldog és sikerekben gazdag új évet minden kedves olvasómnak / erre tévedőnek. Rég jártam erre, de most visszatértem, és remélhetőleg az olvasási lendületem is visszatér végre (plussz időm is lesz rá), és gyakrabban fogok ide irogatni.
Most leginkább a mai kellemes élményemet mesélném el. Nem nagy dolog, de nekem nagyon feldobta a napomat. Reggeli (nem teljesen betervezett) sétám végeztem éppen - más szóval megkiséreltem eljutni a munkahelyemre a lakhelyemről villamos nélkül - és már éppen azon filóztam, hogy vajon végérvényesen lefagytak-e a lábaim - és itt gondolatban megemlékeztem a minap TV-ben látott hegymászós, végtaglefagyós ismeretterjesztő filmre (igen, nem kicsit dramatizáltam túl a dolgot) - amikor elértem egy buszmegállóba, ahol megállt egy kedves autós, aki egyedül utazott és a buszmegállóban várakozóknak felajánlott egy fuvart (én erre megyek, ha valaki más is arra tart azt elviszem) és két sorstársamma együtt éltünk is a lehetőséggel. Lehet erre mondani, hogy nem szabadott volna, mert hát anyukáink megtanították nekünk, h idegen kocsijába soha és semikor ne szálljunk be, de szerintem ez egy nagyon kedves gesztus volt tőle. Így viszonylag időben sikerült bejutnom a munkába (mert bár nagyon sportosnak éreztem magam a gyaloglás közben azért az út nagyobb része még hátra volt, és már tényleg át voltam fagyva). Szóval azthiszem ma úgy tudok nyilatkozni, hogy igen, hiszek még az emberek jóságában egymás iránt és a segítőkészségben.

Mivel ez egy könyvekről szóló blog így még berakom az aktuális denagyonvágyomrá könyvemet is. Ez megint egy szakácskönyv, és az ára is meglehetősen borsos, de mivel az olasz konyhával foglalkozik és csak jót olvastam róla, így a közelgő születésnapomra már megvan, hogy mit kérjek a családtól.