Ember tervez...

Tegnap írtam, hogy este nekilátok a "Vörös sárkány"-nak. Aztán tengtem-lengtem a városban és várakoznom kellett. Sokat. És én ebben nem vagyok jó. Nincs semmi baj, ha van nálam könyv, de most csak olyanokkal voltam felszerelkezve, amiket már elolvastam (és nem pár éve, hanem pár órája), szóval az nem volt jó. Elkezdtem keresgélni könyvesboltot, de a közvetlen közelben nem találtam csak egy zárva lévő antikváriumot. Így beszáguldoztam az újságoshoz, hogy talán ott majd találok valami érdekeset. Nat Geót nem akartam megvenni, mert ottho már megvan egy példányban. És elkezdtem koketálni a twilight sorozattal. Gondolkoztam már rajta, hogy esetleg el kéne olvasni, mert sok helyen láttam, sok oldalon belefutottam az ajánlójába, de nem is tudom... Nem szeretem azokat a könyveket olvasni, amik mindenkinek ott vannak a kezükben miközben utaznak a tömegközlekedésen. Persze mindig beleesek abba a csapdába, hogy elcsábulók és "tömegemberré" válok (ezt senki se vegye sértésnek, csak az én hülyeségem).

Megkérdeztem az eladót, hogy van-e valami történeti fonal, kapcsolat a könyvek között, hogy melyikkel kéne kezdeni (nem, nem láttam a filmet és nem nézelődtem körbe h mik is ezek a könyvek, csak úgy nagyvonalakban voltam képben - annyira amennyi a médiából hozzám is elszivárgott). Végül megvettem az "Alkonyat" címűt (az almásat, ahogy a boltban mondtam...), ami jó választásnak bizonyult mivel az eladó állításával ellentétben mégis történetileg egymásra épülnek.

Tetszik a könyv, gyorsan is haladok vele. Könnyű olvasni (ilyen szempontból a Harry Potterre emlékeztet engem, azzal haladtam annó ilyen gyorsan).

Történetileg számomra mutat némi hasonlóságot a Roswell című sorozatra. (Persze még csak a 200. oldalon tartok.) Igen, abban ufók vannak, itt meg vámpírok, de azt leszámítva a történet eddig hasonló. Adott egy lány, aki felkelti az egyik "idegen" figyelmét, aki megmenti az életét és egyre jobban egymásba gabalyodnak (nem testileg, érzelmileg). És adott a fiú "rokonsága" aki meg szúrós tekintettel nézik a srác meggondolatlan cselekedeteit. Szóval kiváncsian várom, hogy mi fog ebből kisülni.

Mivel nem láttam a filmet, így magam tudom elképzelni a karaktereket benne. Sok mangát olvastam már és animéket is szoktam nézni, így abban a világban helyeztem el a leírás alapján magamat önkéntelenűl is. Tetszenek a leírások. Egyedül azzal nem tudok zöldágra vergődni, hogy a lány írja/mondja/gondolja első szám első személyben, mint egy naplót, és fura ehhez hozzászokni. Tetszik a könyv humora is, a szereplők iróniája.

Persze az is igaz, hogy ez nem az a könyv ami nélkül nem lennék meg, hogy bármikor leemelhessem a polcról, szóval már a megvételénél tudtam, hogy melyik ismerősömnek fogom odaajándékozni, ha "végeztem vele". Ő meg csúnyán fog rám nézni, mert imádja az ilyen jellegű könyveket, így meg "kell" majd vennie a folytatásokat is. És hogy én megveszem-e őket? Nem hiszem, de már letöltöttem őket az internetről (kövezzetek meg, de azért annyi pénzt nem áldozok rájuk, amennyibe kerülnek - nem drága annyira, de akkor is...).

És búcsúzóul a könyv előszava:

De a jó és rossz tudásnak fájáról nem ehetsz:mert azon a napon, amikor annak gyümölcséből eszel,halálnak halálával halsz meg.

Genezis, 2:17

Thomas Harris

Azt hiszem átmenetileg a "könnyebb" műfajokra lovagoltam át olvasás terén. Régebben is elolvastam már a "Hannibal sorozatot" (kivéve a Hannibal ébredése című könyvet - mert akármennyire is ciki - olvasás közben elhagytam/elkevertem valahol és azóta sem találom). Most pakolás közben a kezembe akadtak (a megmaradt pédányok...) és gondoltam, hogy akkor picit beleolvasok. Na igen. Most fejeztem be A bárányok hallgatnak-ot (ami elött a Hannibal-t olvastam el). Nekem személy szerint sokkal jobban tetszenek, mint filmben. A történet sokkal jobban ki van dolgozva, a befejezése pedig az egész történetnek sokkal kerekebb és szívemhez sokkal közelebb áll, mint a filmbeli csonkolós befejezés.

Mondjuk az mindenképpen a filmek mellett szól hogy szerintem Anthony Hopkins fantasztikus színész és számomra abszolút szerethetővé tette őket.

Most pedig jó rák módjára történet cselekményének időrendjében hátrafelé haladva áttérek a Vörös sárkány-ra. Hátha mire befejezem megkerül (vagy megveszem újra) a "kezdeteket" is.

Forduljon Psmith-hez!

Pár szót szentelek annak a könyvnek is amit éppen olvasok. P. G. Wodehouse: Forduljon Psmith-hez! Könnyed, mulatságos, vicces. Teljesen kikapcsolja az embert.

Anyukám ajánlotta ezt a könyvet, mert ő már "rongyosra olvasta a sajátját". Szóval nekiálltam és abszolút nem bántam meg. (Na jó, a könyvesboltban láttam meg az író egyik könyvét angol nyelven, melynek borítóján Hugh Laurie díszelgett, ez volt az első, anyukám ajánlása pedig a végső döntő érv az olvasásra.)

A történetben szerepel egy ékszerrablási terv és egy mindenre vállalkozó, magát újságban hirdető ifjú (A hirdetés szövege: Forduljon Psmithhez! Psmith majd segít! Psmith mindent elintéz! Önnek szüksége lenne valakire, aki eljár peres ügyeiben? Valakire, aki elintézi üzleti ügyeit? Valakire, aki sétálni viszi a kutyáját? Valakire, aki meggyilkolja az Ön nagynénjét? Psmith elintézi! Bűntény nem akadály! Bármilyen megbízása van (feltéve, hogy halakkal nem kell dolgozni), forduljon Psmithhez! Ajánlatok: R. Psmith, postafiók 365. Forduljon Psmithhez!)

Innentől pedig már csak egyre kuszább az események sora, szinte mindenki más mint akinek kiadja magát és mint kiderül nem csak egy embernek fáj a foga az értékes nyakékre. És hogy ki nyeri a "csatát"? Azt még én sem tudom sajnos, mert még nem fejeztem be a könyvet, de kiváncsian várom a végkifejletet. :-)

Angol humor kedvelőinek kifejezetten ajánlom!

"Van könyv, amely álmodni hív - és van, amely megmutatja a valóságot"

Paulo Coelhoról nem is oly régen ejtettem szót. Tizenegy perc. Ez a könyv egy prostituált lány igaz történetét meséli el félig napló jellegben. Központi témája a szex és a szerelem, hogy melyiknek hol van a helye az életünkben. A szabadság és, hogy egy kapcsolatban mennyire tudjuk ezt megőrizni, illetve hogy a másiknak hogyan tudjuk ugyanezt megadni. Bólogat az ember, mert igen, hagyni kell, hogy párunk is azt tehesse, amihez kedve van, ne korlátozzuk egymást. Féltékenység nélkül szemlélhessük a világot.

De valóságban mindezt megvalósítani elég nehéz. Mert beleszólunk mindenbe. Hogy a másik növessze a haját, vagy a másik pólóját vegye fel, vagy jobb lenne ha azt legközelebb másként csinálná a dolgait, esetleg oda most ne menjünk, mert nekem nincs kedvem. Alkalmazkodunk és birtokolni próbáljuk picit a másikat.

Ahogy egyre idősebb leszek mind több és több ilyen dologról próbálom leszoktatni magamat. Mert milyen idilli lenne ha úgy tudna az ember szeretni, hogy nem vár érte cserébe semmit sem, hogy nem zárja kalitkába a "madarát" hanem a reptét csodálja meg minden nap. Bízik benne hogy visszarepül hozzá. Bizalom. Mert a mai világban vajon vakon meg merünk-e bízni a másikba, vagy bárkiben magunkon kívül. Vagy már alapvetően egy falat emelünk magunk köré, csakhogy ezzel kivédjük a ránk váró csapásokat?

Nehéz kérdés. Furcsa módon mindig megtalálom az aktualitást a saját életemre nézve is amikor Coelho könyveit olvasom. Ezért is tetszenek valószínűleg annyira. Az általam még talán ilyen pontosan meg sem fogalmazott dolgok visszaköszönnek a lapokról. Választ nem feltétlenül kap az ember, megoldást pedig egyértelműen, nem onnan várom, csupán átgondolom, más szemszögből vizsgálom meg a problémáimat. Remélem, hogy picit bölcsebb is leszek általuk.

És egy kis "látatlanba" ajánlás

Boris Vian. Őt is egyik ismerősöm ajánlotta figyelmembe. Aztán egy könyvesbolti "túrám" alkalmával pillantottam meg a polcon egységes, új kiadásban néhány könyvét, úgyhogy bátran (khmmm) és nagy levegőt véve megvettem szinte az összeset.

Azóta jónéhány könyvét elolvastam és volt amelyik tetszett, volt amelyik nem annyira, de az is tény hogy iskolai tanulmányaim óta nála találkoztam elösször a szineztézia gyakorlatban való alkalmazásával (és ez feldobott, nem tudnám megmagyarázni, hogy az ilyen dolgoknak miért tudok olyan nagyon örülni, de ez a felfedezés akkor tényleg feldobta a napomat). Legjobban a novellái tetszettek nekem és ezért is ünneplem a legújabb (na jó, én most fedeztem fel, de biztos, hogy nem régen kerülhetett a polcokra, mert az író halálának 50 éves évfordulója alkalmából jelent meg, ami idén van - ennek köszönhető szerintem a könyv borítójának színválasztása is) megjelent könyvet, amiben szintén ilyen rövidebb szösszenetek vannak összegyűjtve, amik most lettek kiadva elösször magyar nyelven. Hogy miért "látatlanba" ajánlom? Mert ugyan már ott pihen az ágy melletti kisasztalkán, de mire eljutok odáig túl fáradt szoktam már lenni mostanság ahhoz, hogy belekezdjek, nap közben meg "újdonsült Coelho lázamnak" köszönhetően "más dolgom" van. De eddigi tapasztalataim alapján tudom ajánlani.

„Légy, mint a forrás, amely örökké túlcsordul, s ne mint a tó, amelyben mindig ugyanannyi víz van.”

Kapcsolatom Coelho-val nem indult probléma mentesen. Egyik ismerősöm olvott tőle egy-két könyvet és teljesen el volt tőle ájulva. Mivel azonban tisztában vagyok azzal, hogy az izlésvilágunk mennyire különbözik, így letettem terveimről az olvasását illetően. Pár hete az új könyv kapcsán akadtam rá egy reklámozó oldalra, ahol az első pár oldal is fent volt. Elolvastam. Azóta már az 5. könyvnél tartok...

Az első könyv amit a kezembe vettem értelemszerűen a "A győztes egyedül van" című volt. Érdekes, olvasmányos, pörgős, elgondolkoztató volt, de azért nem ez lett a kedvencem a könyvei közül (amiket eddig olvastam), hanem a következő választásom: Veronika meg akar halni.

Ez a könyv egy lányról szól (Veronika), aki sikertelen öngyilkossági kisérlete után egy elmegyógyintézetben ébred fel ahol az orvos tudatja vele, hogy csupán napjai vannak hátra, mivel a gyógyszerek tönkre tették a szívét. Ezekről a napokról szól a könyv, az új környezet, az emberek és leginkább saját magának megismeréséről.

A könyv olvasása közben elkezdtem saját életemet is vizsgálgatni. Mert minden napot úgy kéne megélni, mintha az utolsó volna, nem pedig úgy hogy csak a jövőt tervezgeti az ember. Veronikának alapvetően nincs rossz élete. Van munkája, lakása, barátai, szerető családja azonban mindenkinek megpróbál megfelelni, az illemnek megfelelően viselkedni, minden szabályt betartani, senkinek sem okozni problémát. Csak a "bolondok" között ébred rá, hogy talán az a legnagyobb őrültség, ha valaki nem él igazán, ha csupán túléli a napokat nem pedig átéli őket. Nekem nagyon tetszett ez a könyv, bátran ajánlom mindenkinek.

Elolvastam ezután Az Alkimistát, ami az útkeresésről, végzetünk megtalálásáról szól. Hasonló témában íródott A portobellói boszorkány is, ami témavilágában közelebb volt hozzám, mint a pásztorfiú története. Az utóbbi könyv ismét egy lány életét meséli el, hogy Athena hogyan keresi a boldogságot, a hitet, a családot, a barátokat, és hogy válik egyszerre mesterré és tanítvánnyá. Mély hatással van minden körülötte élőre, alakítja magát, formálódik, kutatja a múltját és a kitőr a köré épített gátak közül. Mindezt a családtagjai, barátai, körülötte élők elbeszéléséből követhetjük végig, hogy megismerjük az utat amit végigjárt korán bekövetkezett haláláig bezáróan. Nekem a legjobban a könyv befejezése tetszett, nagyon frappáns lezárást talált ki az író a mű végére.

Összességében mindegyik könyvet tudom ajánlani, mert olvasmányosak, tanulságosak és értékes alkotások. Személy szerint rám legnagyobb hatással eddig a Veronika meg akar halni volt, de ez csupán a szubjektív megítélésem, lehet hogyha életem más szakaszában kezdem el olvasni a könyveket, akkor egy másik érintett volna meg mélyebben. Most a Tizenegy perc című könyv van "soron", de erről majd ha befejeztem akkor bővebben.

Gondolkoztam...

Beruháztam egy PDA-ra. Nagy képernyős. És felmerült bennem a gondolat, hogy akkor lehet hogy át kéne térnem az e-könyvek olvasására.
Mert olcsóbb (akár ingyenes) és így sokkal több könyvhöz hozzájuthatok anélkül, hogy még 1-2(-10) újabb polcrendszerrel kellene bővíteni a lakást (ami azért is lenne gáz, mert akkor meg lassan az ágyat kéne kilakoltatni és annak a helyére rakni a könyvszekrényeket...). Mert rossz szokásom, hogy amit olvasok azt nem a könyvtárból kölcsönzöm, hanem beruházok rá.
Az sem elhanyagolható tény, hogy így spórolok a kivágandó fákon is.
De bennem él a gondolat, hogy milyen jó érzés is kézbe venni a könyvet, átlapozni, örülni neki, hogy végre a kezemben tarthatom. No meg könyvesboltban sétálgatni is imádok és (mindent) sokmindent haza tudnék vinni, ha elbírnám/lenne annyi pénzem... No meg nem tudom, hogy mennyire díjazná a szemem a dolgot, hiszen napom nagy részében már így is a monitort bámulom.
Szóval most ezen tipródok. Mert az egyik oldalon ott van az, hogy nem szeretném segíteni a könyv piac bebukását, de a természetet is kéne védeni (tudom, h én egyedül csupán csepp lennék a tengerben, de ha sok "csepp" cselekszik így, akkor azért már ér valamit). Haladjunk a korral?

Blog születik

És hogy mi a célom vele? Bemutatni, hogy éppen hol barangolok az irodalom erdejében, és reménykedni abban, hogy esetleg valakinek felkeltem az érdeklődését egy-két (általam jónak ítélt) könyv irányába.
Egy ígéret magamnak, hogy végre elolvasom a régen megvásárolt könyveimet. A félig üres hozzááláásból félig telire váltok, és nem fogok felhalmozni jobbnál-jobb könyveket, és félretenni, csak hogy a kevésbé jókat előbb olvassam el. Tudom, vannak problémáim... :-)