Paulo Coelhoról nem is oly régen ejtettem szót. Tizenegy perc. Ez a könyv egy prostituált lány igaz történetét meséli el félig napló jellegben. Központi témája a szex és a szerelem, hogy melyiknek hol van a helye az életünkben. A szabadság és, hogy egy kapcsolatban mennyire tudjuk ezt megőrizni, illetve hogy a másiknak hogyan tudjuk ugyanezt megadni. Bólogat az ember, mert igen, hagyni kell, hogy párunk is azt tehesse, amihez kedve van, ne korlátozzuk egymást. Féltékenység nélkül szemlélhessük a világot.De valóságban mindezt megvalósítani elég nehéz. Mert beleszólunk mindenbe. Hogy a másik növessze a haját, vagy a másik pólóját vegye fel, vagy jobb lenne ha azt legközelebb másként csinálná a dolgait, esetleg oda most ne menjünk, mert nekem nincs kedvem. Alkalmazkodunk és birtokolni próbáljuk picit a másikat.
Ahogy egyre idősebb leszek mind több és több ilyen dologról próbálom leszoktatni magamat. Mert milyen idilli lenne ha úgy tudna az ember szeretni, hogy nem vár érte cserébe semmit sem, hogy nem zárja kalitkába a "madarát" hanem a reptét csodálja meg minden nap. Bízik benne hogy visszarepül hozzá. Bizalom. Mert a mai világban vajon vakon meg merünk-e bízni a másikba, vagy bárkiben magunkon kívül. Vagy már alapvetően egy falat emelünk magunk köré, csakhogy ezzel kivédjük a ránk váró csapásokat?
Nehéz kérdés. Furcsa módon mindig megtalálom az aktualitást a saját életemre nézve is amikor Coelho könyveit olvasom. Ezért is tetszenek valószínűleg annyira. Az általam még talán ilyen pontosan meg sem fogalmazott dolgok visszaköszönnek a lapokról. Választ nem feltétlenül kap az ember, megoldást pedig egyértelműen, nem onnan várom, csupán átgondolom, más szemszögből vizsgálom meg a problémáimat. Remélem, hogy picit bölcsebb is leszek általuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése