
Azt hiszem átmenetileg a "könnyebb" műfajokra lovagoltam át olvasás terén. Régebben is elolvastam már a "Hannibal sorozatot" (kivéve a Hannibal ébredése című könyvet - mert akármennyire is ciki - olvasás közben elhagytam/elkevertem valahol és azóta sem találom). Most pakolás közben a kezembe akadtak (a megmaradt pédányok...) és gondoltam, hogy akkor picit beleolvasok. Na igen. Most fejeztem be A bárányok hallgatnak-ot (ami elött a Hannibal-t olvastam el). Nekem személy szerint sokkal jobban tetszenek, mint filmben. A történet sokkal jobban ki van dolgozva, a befejezése pedig az egész történetnek sokkal kerekebb és szívemhez sokkal közelebb áll, mint a filmbeli csonkolós befejezés.
Mondjuk az mindenképpen a filmek mellett szól hogy szerintem Anthony Hopkins fantasztikus színész és számomra abszolút szerethetővé tette őket.
Most pedig jó rák módjára történet cselekményének időrendjében hátrafelé haladva áttérek a Vörös sárkány-ra. Hátha mire befejezem megkerül (vagy megveszem újra) a "kezdeteket" is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése