Kivételesen nem olvasni valót szeretnék ajánlani, hanem zenét. Mert megjelent a Budapest bár zenekarnak a 2. albuma és nekem nagyon tetszik, no meg dupla lemezes is és szerintem nem kerül többe, mintha csak egy korong lenne benne.Én már nagyon vártam ezt az albumot, mivel tavaly voltam a koncertjükön és nem minden szám volt rajta a Vol. 1-en amit játszottak. Örömömre, amely számokat hiányoltam, azok most ezen rajta vannak.
Persze kicsit értetlenül állok, már csak az előzőek miatt is az elött a tény elött, hogy a boltos azt mondta, hogy ez a CD teljesen más stílusú, mint az előző. Mert szerintem nem. Nekem nagyon bejön.
Kicsit bővebben pedig azoknak akik még nem hallottak eme csodálatos zenekarról. A magyar könnyű zenei életének általam kedvelt rétege összefogott - kicsit változó felállásban, mert ki mikor ér rá stb. - és régi filmzenéket és slágereket játszanak (amiket még kiskoromban nagyapámmal hallgattam, szóval szívemnek kedvesek). Koncertjeik hangulata is magával ragadó, nem szokványos, hiszen többségben színházban és hasonló helyeken lépnek fel (no meg persze az A38-as hajón is, meg ...).
No mindegy. 100 szónak is egy a vége. Én nagyon ajánlom mindenkinek. (És szurkolok, hogy írjanak még ki koncertet az idei évre Budapestre, mert a már meghirdetettekről lekéstem, és nagyon szeretnék menni... Szóval szurkoljatok velem légyszives. :-) )
És íme a hivatalos ajánló:
A 2007-ben megjelent első lemez melankolikusabb hangvételével szemben ez vidámabb, pörgősebb, táncosabb lesz. Sztepp, tangó, swing és őrületes improvizációk adják meg az alaphangot, a dalok pedig Stux úrról, a vonzó, őszes halántékról, a Horváth-kertről, a Niagaráról, a csapodár Józsefről, illatos májusokról és persze számtalan beteljesült és plátói szerelemről szólnak. A lemez - akárcsak a lemezbemutató koncert-színház igazi wellness programnak ígérkezik: tele jókedvvel, némi drámával, sok egóval, kellemes vagy éppen vicces dalokkal, iróniával és utánozhatatlan egyéniségekkel. Számos rajongó szerint receptre kellene felírni a Budapest Bárt: az biztos, hogy a legolcsóbb wellness program, és a lemez is kevesebbe kerül, mint egy doboz antidepresszáns. Garantáltan csak pozitív mellékhatása van!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése